13.fejezet

Edward szemszög: Gyilkolni vágyó szörny vagyok?

Szia mindenki :D
Remélem hogy tetszeni fog bár azt el kell mondjam hogy aki nem kedveli a kicsit horroros részeket az ne olvassa el mert ez egy romantikus történet Edward nem mindig bírja féken tartani a gyilkolni vágyó vámpírt így ebben a fejiben egy kicsit.... hát majd meglátjátok.:)Ja és egy kicsit hosszú lett bocsika.Puszi és jó olvasást


Néztem rá és még mindig várta hogy mivel fizetheti ki a zongoraórákat. Nem is sejtette, hogy mekkora örömet fog okozni nekem a közelsége hogy taníthatom hogy újra és újra hozzáérhetek.Egy hatalmas sóhaj után már nem volt szívem tovább váratni így úgy gondoltam hogy épp itt az ideje hogy a tervemet ő is megtudja csak más szemszögből.
- Na jó! Arra kérlek hogy bízz meg bennem. - látszott rajta hogy meglepi a kérésem csak nézett rám a hatalmas szemeivel és láthatóan nem tudta hogy mit is válaszolhatna; kereste a szavakat.Így azt gondoltam hogy bővebben ki kéne fejtenem az óhajomat.
- Arra kérlek hogy bármit is tudsz meg rólam akkor is bíz meg bennem.- rám nézett és összeolvadt a tekintetünk.Csak nézett és nézett. Meglepő de szerintem most azon gondolkodhat hogy bizton meg merje e ígérni vagy inkább ne. Bár az is lehet hogy mint oly sokszor most is tök hülyét csináltam magamból mert ugye az ő gondolatai azok rejtettek nem beszélve arról hogy neki a bizalom még nem jelenthet annyit mint nekem. Főleg akkor mikor elmondom neki hogy vámpír vagyok.Na jó komolyan még magamat is totál hülyének tartom akkor mit várok tőle? A gondolataim most megint egy kusza egyveleget alkottak.Sehol a már megszokott, kiegyensúlyozott Edward csak ez az idióta aki most vagyok.
- Ezt most komolyan mondod? - szólalt meg végül. A hangjában is a meglepetés volt a leginkább érezhető.
- Igen a legkomolyabban. Mondtam már neked hogy elég nehezen fogadnak el minket.Ennek is meg van az oka és amikor megtudod ezt az okot lehet hogy más szemmel fogsz ránk nézni.Én viszont akkor is azt szeretném ha megbíznál bennem és nem befolyásolná a barátságunkat. - már megint túl sokat mondtam neki felteszem legalább őszinte vagyok és nem árulok zsákbamacskát.De tényleg el akartam valahogy érni hogy feltétel nélkül bízzon bennem.Tudtam hogy azért mert megígéri azzal még nem lesz így mindazonáltal egy biztosítékot azért adtam magamnak.Végszükség esetére.
- Megtudhatom ezt az okot? -kérdezte kíváncsian és látszott rajta hogy nem csak udvariassági kérdés.Tényleg érdekli.
- Igen! Egyszer!Most még megrémítene előbb had érdemeljem ki azt a bizonyos bizalmat.Csak arra kérlek hogy ne ítélkezz elhamarkodottan és bízz bennem.Megtudod ezt tenni Bella? - remélni tudom csak hogy nem hoztam a frász rá hogy bevallottam azt hogy megijedne tőlem ha elmondanám neki a titkomat.
- Szerintem igen, bár nem tudom mi lehet ilyen ok - meghúzta a vállát láthatóan nem értette miért pont ezt kérem tőle és úgy gondolom el is bagatellizálta kicsit de lehet hogy így könnyebb lesz később vagy legalábbis én remélem - de még mindig úgy gondolom hogy ha jobban megismerjük egymást akkor ezt mindenféle nehézség nélkül meg tudom tenni. Sőt; nem tudom hogy miért de már most is valami hasonlót érzek - elpirult.Biztos hogy ezt nem akarta a tudtomra hozni mert egy pillanatra a szeme is elkerekedett és az arcára is rá volt írva hogy kicsit többet árult el mint egyébként szándékozott.Ez megint csak tetszett legyezgette a hiúságomat.Úgy tűnik hogy nem csak én szenvedek mellette tudathasadásban és nem csak én mondok sokat úgy hogy nem kéne.A hasonlóságunk most lenyűgözött.
- De ez mindegy is - megint zavarban van imádom mikor próbálja helyre hozni a kis elszólásait annyira édes - kérj más fizetséget mert neked velem nem lesz ilyen könnyű dolgod.- odaértünk a teremhez az egész ide út alatt amíg leraktuk a táskánkat a szekrényeinkbe és amíg egy egész emeletet sétáltunk csak rá fókuszáltam minden egyes kiélezett érzékemmel őt tapogattam körbe.Nem létezett senki más a jelenlétében.Most viszont a terem ajtajában betolakodott a tini fiatalok néha igen perverz gondolatmenete.
Igazából az zavart leginkább hogy Bellát épp úgy kívánták ezek a szemtelen kis taplók mint engem a csajok.Utáltam hogy egyáltalán rá néznek hogy gondolatba levetkőztetik hogy elképzelik mit csinálnának tökéletes testével.Mégis e mellett még el tudtam volna menni ha nem hallom meg egy Mike nevű kis senki üvöltő gondolatát.A perverzitása túl ment azon a határon amit még képes lettem volna elviselni.Gyűlöltem a agya által vetített képeket és most nem csak azért mert féltékeny voltam rá.Ami kiverte a biztosítékot az az hogy meg akarta őt alázni.A gusztustalan elméje folyamatosan olyan képeket mutatott nekem ami még egy ilyen gyakorlott szexőrűltnek mint én is megfeküdte a gyomrát. Élvezte hogy gyötörheti vagyis hogy gyötörhetné Bellát és az nem érdekelné hogy neki ez kellemetlen vagy esetleg fáj.Sőt! Attól indult be a perverz állat.
Akármennyire utáltam Bella pasiját ezt a Jacket ez a kis ficsúr a nyomába sem ért.Hirtelen éreztem kitölti egész lényem a gyűlölet és semmi másra nem tudtam most figyelni csak egy dolog lebegett a szemem előtt csak egy gondolat élesedett ki a sötétségben meg kell őt semmisítenem.Meg kell ölnöm.Csak ez tudott beférkőzni az elviselhetetlen képek közzé.Meg kell ölnöm skandálta elmém.Mégpedig úgy hogy azt is megbánja hogy a világra jött hogy kívánja a végre nyugtató és békés fájdalom mentes halált.Azon kaptam magam hogy milyen örömet okoz a gondolat hogy letéphetem a körmeit hogy a kín lassan járja át egész testét.Élvezettel képzeltem el ahogy egyik keze kisujjánál megkezdve gyötörném és minden letépett köröm után lenyúznám valamelyik testrészéről a bőrt szép lassan.Aztán a bőre után lefejteném a csontjáról a húst de még véletlenül sem kapkodnám el mindig csak annyi időt hagyva neki hogy még életben maradjon a szenvedés közepette. Annyira élveztem a képbeli szenvedését hogy felnevettem.Amikor már kiélveztem az összes kínt amit csak ki tudok csikarni a testéből kitépném a szívét és porrá zúznám. A maradványait pedig cafatokra tépném, hogy soha senki ne tudja őt semmilyen szinten sem azonosítani.Kitörölöm mintha nem is létezett volna. Csak ezt érdemli nincs más lehetőség. A szörny aki bennem él és leláncolva tartom őt már időtlen idők óta most ledobta a fogva tartó béklyót.
Annyira élvezte az elmém által levetített képeket, ahogy a 92 év vámpírlét alatt még soha. Nem is csoda hiszen soha ezelőtt még nem éreztem ilyen fokú gyűlöletet senki iránt.
- Valami baj van? - kérdezte a hang ami kirántott a gyűlölet gödréből.Itt áll mellettem és gyönyörű szeméből sugárzik az aggodalom.Még nem is válaszoltam neki az előbbi témával kapcsolatban sem és csak most eszméltem hogy már kerek tíz másodperce itt állok a terem ajtajában és elfeketedett szemekkel bámulom utálatom tárgyát. Próbáltam összehozni valami mosoly félét hogy ne ijesszek rá arra a nőre akit imádok de mint kiderült nem nagyon jött össze.
- Edward! - szólt rám kicsit erélyesebben.Szemmel látható volt volt most már az arcán is hogy megrémült az aggodalomtól.A hangja hirtelen két oktávval feljebb csúszott lehet hogy azt fontolgatta hogy most kéne megrángatnia. - Jól vagy? - jött a következő kérdés és vállamra rakta a kezét.Egy gyengéd mozdulattal maga felé fordított és ez végre segített. A szikrák megint végigsöpörtek a testemen kiindulva a vállamtól egészen a talpamig.Átjárt a forróság és ezzel a hangyányi gesztussal újra leláncolta bennem a gyilkost.A szörny visítva rohant önként a börtönébe hiszen ez a másik érzés ami átjárt az számára elviselhetetlen.Mégis újra elámultam a már ismerős érzés sokszorosán.Vigaszt akart nyújtani és bántotta hogy valami megváltozott hiszen egy perce még minden probléma nélkül beszélgettünk.Elolvadtam mint vaj a forró serpenyőben és bár elég szánalmas beborított a szerelem a gyönyörű szépséges szirén iránt. Az érintése hatására már tudtam mosolyogni és ki tudtam verni a fejemből azt a mocskot.Muszáj volt mondanom valamit hogy kicsit megnyugtattam hiszen ez volt most a legfontosabb.
- Majd később elmesélem.- mondtam neki és beinvitáltam a terembe. Csakúgy mint a matek órán most is hátra mentünk az ablak melletti utolsó padba és most nem kérdezve őt hogy megtehetem e leültem mellé. Egy pillanatra sem engedem védem amíg csak tehetem. Hű Edward most már rímekben gondolkodol ez gáz. Még egy utolsó gonosz pillantást engedélyeztem magamnak a mocsok felé és eldöntöttem, hogy amíg Bella közelében vagyok visszafogom az állatot aki vagyok.Lesz még idő rá és akkor nem lesz ilyen közel hozzám az angyalom.Pont összenéztem a féreggel és elégedetten konstatáltam hogy egy puszta tekintet elég hogy rá hozzam a frászt. Az ösztönei ezt diktálják. Már most retteg tőlem bár primitív agya nem képes fölfogni hogy miért.Hát majd megtudja teszek róla.Gonoszan vicsorogtam ami a legjobb körülmények között sem nevezhető mosolynak
"Azta! Ez nagyon rémisztő"- gondolta a csótány. Ez jó csak rettegj van is rá okod és még csak nem is tudod hogy mi vár még rád. Nyugi Edward most Bellára fókuszálj a patkányt pedig későbbre hagyjuk.
Hallottam a tanárt egy emelettel fölöttünk most lépett ki az irodából így maradt még egy kis időnk a megkezdett beszélgetés folytatására.
- Hol is tartottunk mielőtt elvonták a figyelmemet?- most már felé fordulva igazi mosollyal. - Ja igen már emlékszem.Hogy kérjek mást mert ezt könnyű lesz megadnod. - láttam rajta hogy kicsit megrökönyödött hiszen az egyik percben még egy állat voltam most meg minden normális.Azt persze nem tudja hogy mi és hogyan változott csak az tűnt föl neki hogy valami nem stimmel.Összehúzta a szemeit láthatóan azon volt hogy rákérdezzen a pálfordulatra.
- Biztos hogy nincs semmi baj? Az előbb még, hát hogy is mondjam nagyon dühösnek tűntél.- tudtam hogy mindent észre vesz.Ezt bizonyítja az is hogy még soha egy halandó sem vette észre a szemszín változást.Ő más volt az viszont kicsit frusztráló hogy mennyire nem tudom kordában tartani magam a jelenlétében.Azt hiszem ezen dolgoznom kell.
- Igen. Egy másodpercre elborult kicsit az agyam, de már minden oké. Már tényleg jobban vagyok.- ha nem mondhatok el neki mindent akkor legalább féligazsággal kell megelégednem.Egyenlőre legalább is.Nem szívesen hazudok.Neki meg pláne.Pedig ez is része volt az életünknek.Szükséges hazugságokkal vettük körbe magunkat.Eddig ez nem is nagyon zavart hiszen el kell titkolni létezésünket de most hogy már neki kell kétértelműen fogalmaznom eléggé idegesítő. Már most el akarom neki mondani az egész életemet.Azt szeretném hogy megismerjen.
- Jó akkor miről is beszéltünk? -aranyosan csóválta a fejét.Tudta hogy nem mondtam most sem teljesen igazat,de rám hagyta.Tök jó hogy én azt kérem tőle bízzon bennem miközben hazudozok neki.
- Szóval azt hiszed nehéz lesz megtanulnod zongorázni? - próbáltam elterelni a figyelmét.
- Ja igen. Hát ami azt illeti majdnem biztos vagyok benne, hogy megőszülsz mire megtanítasz pár dalra. - most már látszólag megenyhült még egy halvány mosolyt is kreált aminek nagyon örültem.Annak már kevésbé hogy én nem őszülhetek meg.Soha.Csak ő változik minden átkozott másodperccel én viszont érintetlen vagyok.Az idő nem hagy nyomot rajtam.Vámpírlétem alatt még soha ennyire nem kívántam az hogy ember lehessek.Gyűlöltem ezt a testet amibe be vagyok zárva száz évesen.Bármit megadtam volna azért hogy együtt öregedjünk hogy közös gyerekünk legyen, hogy unokáink és családom.Most először éltem át Rose fájdalmát olyan intenzitással ahogy ő éli minden napját.Szívem mélyéből arra vágytam hogy ember lehessek hogy minden nap arra menjek haza a munkából hogy a családom vár rám.A gyerekeink rohanjanak elém és Ő csókkal köszöntsön és mindenféle lemondás és félelem nélkül tudja mondani szeret.Majd beleörültem hogy én nem adhatok neki gyereket hogy soha nem hallhatom a közösen teremtett angyalka hangját ahogy felkacag miközben odabújik a karomba a és azt súgja "szeretlek apa."
Azt hiszem hogy a kő ami mellkasomban fekszik élettelenül most ketté hasadt és elvált egymástól.A tudat hogy soha amíg létezem nem lesz ilyen élményem ketté törte a szívemet.Elég Edward! Most nem szabad erre gondolj még mindig várja Bella hogy folytassuk a beszélgetést és a tanár is hamarosan megérkezik és akkor már nem fejezhetjük be.Csak remélni tudom hogy nem vett észre semmit ebből a pár másodpercből míg én sikeresen megint előhívtam szuicid hajlamaimat. Visszavarázsoltam arcomra a mosolyt és úgy szólaltam meg.
-Majd meglátjuk de ígérem türelmes leszek veled és akkor menni fog meglásd.Ja most jut eszembe mi volt az a " gondolhattam volna"a matek órán? - kérdeztem tőle kíváncsian talán kicsit tolakodóan is. Ezt magyarázta az is hogy fülig pirult.
- Hát tudod minél többet tudok meg rólad annál jobban kezd kirajzolódni a fejemben egy kép. - szemlesütve magyarázkodott ami csak azért zavart mert a legjobban az olvad csokoládé íriszből tudtam olvasni ha már a gondolatai tabunak számítottak.
- És szabad megtudnom, hogy milyen az a bizonyos kép a fejedben? - nem bírtam visszafogni magam hiába ígértem meg nem csak magamnak hanem Alicenek is mégis ösztönösen cselekedtem álla alá nyúltam hogy így kényszerítsem szelíd erőszakkal hogy rám nézzen.Megadóan sóhajtott miközben én reménykedtem hogy fele annyira élvezte az érintést mint én.
- Hú! Na jó, de ne nézz totál lököttnek rendben? - még a gondolat is mulatságos volt hogy bármilyen negatív gondolatot tápláljak irányába. Vártam.Hátha csak időre van szüksége és úgy tűnik hogy ez hatott.
- Szóval nekem nagyon úgy tűnik hogy kevés olyan dolog van amihez nem értesz vagy nem tudsz.Legalábbis eddig így volt.Mintha mindent tudnál. Mintha tökéletes lennél. - nagy levegővétel után végre kifújta az oxigént és nem kellett hozzá vámpírhallás hogy ezt meghalljam. A levegő ami felém áradt az ő illatát sodorta.Én persze évezettel szívtam be a mindennél finomabb virágillatát. Most már értettem miért van zavarban.Túl sok jót feltételez rólam.A büszkeségtől csak úgy dagadtam.
- Köszönöm. Igazán kedves tőled ez a feltevés,de hidd el hogy ez nem így van. Példának okáért nem tudok autókat szerelni. Abban Rosalie a profi.-a vigyor odaragadt a képemre letörölhetetlenül.Élvezettel dagonyáztam az egóm mocsarában. Tetszek neki az már tuti és imponálok a tudásommal.Belül szétfeszültem az elégedettségtől.
- Persze! - heherészett mos már ő is. - Le merném fogadni, hogy te is értesz legalább annyira az autókhoz mint egy kezdő szerelő.
- Hát azt nem tagadom de például egy Porsche finommechanikai hangolása az már magas. - tetszett a könnyed hangnem amiben beszéltünk.
- Na mit mondtam.Egy kérdés!Van olyan dolog amihez egy picit sem értesz? - látszik rajta hogy csak ugrani akar de be kell neki valljam hogy nem nagyon van ilyen ez persze nem azért van mert milyen rettentő stréber vagyok inkább a vámpírmemória az oka ami arra mindenképp jó hogy ne kelljen kétszer elolvasnom semmit ahhoz hogy azt tudjam.De szolgálhatok neki egy kis hiányossággal ha erre vágyik.
-Hát a főzéssel vannak problémáim bár azt be kell valljam hogy soha nem is próbáltam.Nem igazán vonz a gasztronómia. - nem mintha bármikor az elmúlt pár évben szükségem lett volna rá jobb szeretem nyersen fogyasztani a hegyi oroszlánt.Kicsit el is mélázhattam mert hirtelen valamiért felcsillant a szeme és hatalmas mosoly terült el az arcán.
- Fogadjunk?
Na ez meglepett de előbb ki kellene derítenem hogy mit is akar.
- Miben szeretnél fogadni? - kezd érdekessé válni ez a mit tudok és mit nem boldog.
- Mi lenne ha kipróbálnád a főzést?De! - emelte fel mutató ujját mintegy felszólítás képen. - Csak szakácskönyv vagy internet használatával. Semmilyen külső segítséget nem vehetnél igénybe. Ha ehető az étel te nyertél mert akkor még egy dolog amihez értesz de ha nem akkor én nyerek és elkönyvelhetem hogy valamihez nem értesz.Viszont emberi fogyasztásra alkalmas kell hogy legyen.
- És ki dönti el hogy ízletes vagy nem? - na ez jó lesz.
- Mondjuk egy három főből álló bizottság.Persze ha félsz...- a mosoly ott bujkált a szája szélén és a szeme is csak úgy csillogott az elégedettségtől hogy azt hitte rést talált a pajzson.Rendben Izabella ha ezt szeretnéd akkor játszhatunk így is.
- Mi a tét? - kérdeztem most már én is felspannolva.
- Ez benne a pláne! Csak akkor tudatjuk a másikkal hogy mit kérünk amikor megnyerte a csatát.Akkor viszont bármit lehet kérni. Na van így is merszed a fogadáshoz? - felhúzta szépen ívelt szemöldökét és roppant elégedettnek tűnt.
- Kezet rá! - mondtam neki azonnal és már nyújtottam is a kezemet ami a fogadás legjobb része hogy megint meg is érinthettem.Azt hiszem már ismerősként üdvözöltem a szikrákat és a borzongást ami átjárt,de nem hiszen újra és újra elvarázsol.És bár azt hiszi hogy ő fog nyerni és most roppant elégedett még nem tudja hogy egy kis csalásnak is lesz a része a dologban.A vámpírszaglás sok mindenre jó. Már alig várom hogy behajtsam rajta a tétként kigondolt jutalmamat.