12. fejezet

Edward szemszög: Tervek

Soha nem utáltam még ennyire a telefon csörgését mint most. Megzavarta az idilli pillanatot amit az angyalommal tölthetek.Tudom nem haragudhatok Alicere hiszen együtt terveltük ki azt a színjátékot ami most jön. Most mégis mérges voltam kedvenc tesómra. Kelletlenül de azért fölvettem a telefont.
- Mond Alice! - kezdtem bele a játékba.
- Ha még nem kezdődött el az órátok add kérlek Bellát. - mondta ő is a tervhez méltóan szövegét. Tudtuk, hogy most jó pár fül azt hallgatja amit mond így a szereplés másnak is szólt nem csak Bellának. Ránéztem szerelmem gyönyörű szív alakú arcára aki most szintén engem nézett.
- Bella! Alice téged keres; beszélsz vele? - tudtam, hogy beszélni fog. Túl jól nevelt, hogy vissza utasítson. Mindenesetre meglepődött de nyújtotta a kezét a telefonért.Így megint hozzáérhetek egy másodpercre és megint csak nem fog tolakodó bunkónak tartani.Azt hiszem erre mondják hogy kellemeset a hasznossal.Amint hozzámért már is éreztem azt a bizonyos forró bizsergést ami ennyi idő alatt is átmelegített tetőtől talpig.Annyira szerettem volna ha tovább tart mondjuk megelégedtem volna csekély száz-kétszáz évvel addigra már biztos megszoknám hogy mit vált ki belőlem és már nem lenne ilyen hatással pusztán egy érintése.Míg én azon filóztam hogy meddig tartana az érintkezésünk megszokása addig már a füléhez is emelte a telefont.
- Szia Alice itt Bella mondjad. - olyan kedves, hogy el sem hiszem, hogy egy ilyen lányt kaptam Istentől.Annyira szeretném már ha tudná rólunk az igazat így nem kéne például azt sem titkolnom előtte hogy mindent hallok amit beszélnek egymással.
- Szia Bella! Arra gondoltam, hogy szeretnélek bemutatni a szüleimnek, mert már meséltem rólad nekik és nagyon kíváncsiak hogy ki lett tíz másodperc alatt a barátom.Ugye átjössz suli után hozzánk, hogy bemutassalak. - Bella szemei egyre nagyobbra tágultak amit hallgatta Alice szavait. Arra játszottunk, hogy jólneveltsége és kedvessége elég lesz ahhoz hogy ne utasítson vissza vagy legalábbis csekélyebb volt az esélye, de mivel a "jósnő" nem látta bárhogy is próbálta hogy hogyan fog reagálni így csak a remény maradt.
- Hát nem is tudom Alice - kezdte zavartan Bella de tesóm bele fojtotta a szót.
- Na kérlek kérlek! Ígérem jó lesz légszíves! - kezdte bevetni a legjobb fegyverét. Ha most itt lenne és látná a húgom szemeit már biztos hogy ma délután Bella nálunk lenne.Annyira tudott könyörögni, hogy szerintem még soha nem kapott senkitől sem nemleges választ.
-Na jó. - ez az! Megadta magát. Szinte szárnyaltam. A délutánt is velem tölti. - de nem ígérek biztosra semmit - folytatta - mert még Jackel is beszélnem kell.Szünetben fölhívom és utána mondok végleges választ.- a barátja említése már megint olyan féltékenységet váltott ki belőlem ami majdhogynem halálos.Elgondolkodtam azon mi lenne ha most itt lenne.Akár egy ütéssel meg is ölhetném.Mámorító gondolat volt hogy el tudnám tüntetni az életéből és egyben mérhetetlenül idegesítő mert tudtam hogy ilyet soha nem szabad tennem.Nem bánthatom ezzel szerelmemet.Mert az biztos hogy ha engedelmeskednék a vágyaimnak és kinyírnám az embert azzal Bellának is egy részét megölném és ezt soha semmilyen formában nem akartam.Így maradt az asztal jobb híján a puha fába mélyesztettem az ujjamat de egy kis reccsenés amit remélhetőleg nem hallott meg senki arra emlékeztetett hogy fogjam vissza magam és ne itt tomboljak.A pozdorja olyan könnyen adta meg magát hogy utána csak egy simítás kellett ahhoz hogy eltüntessem ujjaim lenyomatát így viszont egy kisebb kráter keletkezett a padunkban.Még mindig jobb mintha ennek a Jacknek valamelyik testrészébe mélyesztettem volna valamelyik tagomat.Mondjuk a talpamat az arcába.Térj észhez Edward ezt nem szabad mondogattam magamnak mint egy hülye gyerek.Meg kéne próbálnom valami másra koncentrálni mondjuk arra hogy hogyan nézett rám az előbb mikor megköszöntem neki a barátságosságát.És igen ez segített éreztem hogy a szemem színe is visszaváltozik a normál topázra így Bella remélhetőleg nem fog észre venni semmit előbbi kitörésemből.
- Jajjj Bella köszönöm köszönöm hogy átjössz! - ujjongott húgom a telefon másik felén amire fölkaptam a fejem és elkezdtem letapogatni, hogy hol van most.Két másodperc után már a fölső emeleti 176-os terem biológia óra kezdetét hallgattam és nem mellesleg húgom látomását miszerint Bella a nappaliban ül mellettem a fehér bőr kanapén vele szemben a dohányzó asztal túloldalán pedig Esme mosolyog rá.Az előbbi bosszús hangulatomat mintha elfújták volna.Annyira felemelő volt a tudat hogy pár órán belül is ugyan így mellettem fog ülni.Suttogóra fogta húgom úgy köszönt el szerelmemtől.
- Ú a franc bejött a tanár le kell tennem.Ebédnél találkozunk.- letette és már csak az egyenletes tárcsahang volt hallható.Bella felém nyújtotta a telefont.
- Letette. Bement a tanár - nézet rám mosolyogva - meghívott hozzátok délutánra.Neked nem gond ha átjövök.- kérdezte pironkodva ami megmosolyogtatott.Ha tudná hogy én terveltem ki! Bár az igaz hogy szerettem volna elmondani neki, de tudtam hogy most még nem tehetem.Ha közlöm vele az igazat akkor ezt is el kell majd mondjam neki. Éppen válaszoltam volna neki mikor belépett a tanár és felszólított hogy mutatkozzak be az osztálynak.Eddig föl sem tűnt a többi diák gondolatmenete.Bella teljesen elvonta a figyelmemet szercsére. Most persze, hogy nem ő kötötte le a figyelmem 100%-át már hallottam a diáktársaim gondolatait.Nem volt semmi extra csak a megszokott dolgok.A lányok azt hitték, hogy szerelmesek lettek irányomba a fiúk gyűlöltek.Mint mindig. Az viszont tetszett hogy ők is érzik hogy valami nem stimmel velem.Az ösztöneik riadalmat keltenek bennük.Valami azt súgja nekik hogy jobban járnak ha megtartják azt a két lépés távolságot.Ritka volt az olyan ember aki közelebb engedett magához.Persze ha bedobtam magam és csajozni akartam akkor a lányok elnyomták ezt az érzést magukban.Vagyis hogy elfeledtettem velük.Azt a kicsit le kéne faragnom ebből az egoista dologból.De tény hogy a lányok mindig bátrabbak voltak mint a fiúk és az is tény hogy a lehetséges szex még inkább elnyomta bennük ezeket az érzéseket.De Bella nem félt egy hangyányit sem érzett a mi különleges negatív vonzásunkból.Jaspert kértem meg tegnap éjjel hogy elemezze mit érez irántam irántunk és a parkolóban közölte is hogy egyáltalán nem fél.Sőt! Megdöbbenti a szépségünk picit irigy Rozalie szépségére, és amire én a leginkább kíváncsi voltam hogy ő mit érez mint kiderült ő is szerelem félét érez de ettől az érzéstől lelkiismeret furdalása van.Igaza volt Alicenek türelmesnek kell lennem vele.Persze tudtam hogy valamit éreznie kell, de mikor olvastam Jasper gondolatait a halott szívem majdnem megdobbant ami ugyebár lehetetlen egy vámpírnál.
Nagy nehezen feltápászkodtam a székről.Az emberi tempó néha igen nehezemre esett de muszáj volt játszani a szerepenem.
- Sziasztok.Edward Cullen vagyok most költöztünk ide Alaszkából - jelentőségteljesen ránéztem Mr Newtonra, hogy befejeztem és már le is ültem.
- Köszönjük Mr Cullen Isten hozta Forksban remélem remekül fogja érezni itt magát - befejezte az elég őszinte köszöntését és elkezdte az órát tartani. Egy pillanatra elgondolkodtam azon, hogy tényleg Isten hozott ide hiszen Bellát ő rendelte nekem.Megint vigyorognom kellett.Hát igen mióta ismerem őt állandó késztetésem van a mosolygásra tisztára mint egy tejbe tök.Úgy gondoltam, hogy válaszolnom kéne szerelmem föltett kérdésre így elővettem egy cetlit és lefirkáltam neki a véleményemet az átjövetelével kapcsolatban.
"Természetesen örülök neki hogy átjössz.A szüleim már szeretnének megismerni mert Alice és én sem barátkozunk könnyen így örülnek ha ismerkedünk"
Odatoltam elé a kis fehér lapot és közben figyeltem a reakcióit ahogy olvasta.Minden elolvasott szónál egyre szélesebb lett a mosolya míg végül rám nézett és lehengerelt.Csillogott a szeme és elővillantak a hófehér fogai is. Szívet melengető látvány volt.Soha nem gondoltam hogy egy barna szem lehet ennyire kifejező. Bármit megadtam volna ha örökké ezt a csodás csoki színű szempárt nézhetném és ezt az örömöt láthatnám benne.Beleolvadtam! Nem engedtük el egymás tekintetét a lélegzete elállt pár másodperce a szíve is kihagyott pár dobbanásnyit amikor hasonló mosolyt küldtem felé.Végül ő szakította meg a szemkontaktust és valamit írt a cetlire.Alig győztem kivárni, hogy mi lehet az mert eltakarta előlem.Minden mozdulata minden kimondott vagy kimondatlan gondolata érdekelt.Mindent tudni akartam amiben érintett.Remélem lesz lehetőségem, hogy kifaggassam.Csak elém tolta a papírdarabot én mohón olvasni kezdtem és csak reménykedtem abban hogy ezt nem vámpírsebességgel csináltam, hiszen annyira megváltoztatott a jelenléte hogy nem tudok semmi másra koncentrálni csak RÁ.
"Mi lesz a következő órád?"
A betűkön lehetett látni hogy remeg a keze. Tudtam , hogy nem félelemtől és azzal is tisztában voltam, hogy ezt én váltottam ki belőle.Ha akarom sem tudom többé ezt elfelejteni már fizikai jeleket produkál nála a jelenlétem.
"Irodalom. És neked?"
Mintha nem tudnám.Miközben elé toltam a levélkét a tanárra is figyelnem kellett mert kezdett neki feltűnni, hogy egymással foglalkozunk és nem az imádott matematikával.Nem akartam bajba keverni így a könyvbe temetkeztem és a pad alatt nagyon óvatosan bele rúgtam a bokályába hogy neki is föltűnjön, hogy mit kell tennie.Rám nézett megforgatta a szemeit pici féloldalas mosolyra húzta a száját és belemerítkezett a tankönyvbe.Tíz perce néztem őt mikor is láttam hogy folytatja a papírkára az elkezdett mondatot.
"Nekem is irodalom órám lesz ,de van egy rossz hírem dolgozatot írunk a Rómeó és Júliából.Bár lehet hogy neked megkegyelmez a tanár hiszen csak ma kezdtél. :( "
Elém tolta a cetlit. Ránéztem és láttam az arcán, hogy sajnálja hogy rossz hírrel szolgált így kénytelen voltam megvigasztalni nem mintha kényszernek éreztem volna de jobb szerettem ha mosolyog.Így emberi tempóban lefirkáltam a válaszomat.
"Ne izgulj kérlek többször olvastam a művet és jó párszor láttam mind a két változatát is filmen így nem hiszem hogy gond lesz.Egyébként tök jó hogy a következő óránk is együtt lesz. :)"
Még mielőtt odaadhattam volna megindult felénk a tanár azzal a határozott szándékkal, hogy elveszi tőlünk az irományunkat és felolvassa az osztálynak így be kellett vetnem a vámpírsebességet és úgy dugtam a padba a levélkét. Mire odaért mellénk csak azt látta, hogy a könyvben lévő példákat csináljuk. Így puffogva hátat fordított.Mindenféle nehézség nélkül Bella elé raktam a papírt. Rám mosolygott és megint írt két szót.
"Gondolhattam volna."
Azzal elém tolta.Összeráncolt szemöldökkel értetlenül néztem rá aztán leírtam amire gondoltam.
"Ezt most nem értem"
"Hosszú! Majd később"
Rakta elém ismét a már majdnem megtelt lapocskát.Rám nézett mire én egy néma ok-t formáltam számmal.Erre még később visszatérünk.
Már nem sok volt hátra ebből az órából de ha máglyára vetnek sem tudom miről volt szó.Ami azt illeti nem is nagyon érdekelt. Már megjártam párszor a gimit így nem tanultam semmi ujjat és különben is sokkal fontosabb dolgom volt minthogy a középszintű tanár középszintű tananyagát élvezhessem.A gondolataim és minden egyéb szervem Bellára volt kiélezve.Azon kaptam magam hogy minden mozdulatát elemezgetem és azon gondolkodom hogy vajon miért teszi amit éppen tesz.Miért szomorodik el a szeme miért sóhajt fel miért lóbája a ceruzáját a könyv fölött miért törölgeti tenyerét a szoknyája szegélyébe miért dobol a lábával.Minden fontos volt mindennek hatalmas jelentősége és szerepe volt abban, hogy megismerjem.Néztem őt szüntelenül néha mondjuk csak a perifériás látásommal mert nem akartam elrémíteni magamtól; néha viszont gátlástalanul.
Végre megszólalt az óra végét jelző csengő így mindenki elkezdett pakolászni.Egymásra néztünk mosolyogva.
- Már azt hittem soha nem lesz vége ennek az órának. - sóhajtott megkönnyebbülten. - Nem a matek az erősségem.
- Tényleg? És akkor mégis mi az erősséged?
- Végül is imádom az összes tantárgyat de a matekkal meg az olasszal küzdenem kell. - rám nézett mosolyogva és legyintett egyet - Tudom mire gondolsz.Igen stréber vagyok, de ha te az orvos akarsz lenni akkor gondolom te sem bukdácsolva jutottál el idáig.
- Hát igen én is stréber kategória vagyok - már ha a stréber szót eléggé tág értelemben használjuk.Vámpír lévén nem okozott túl nagy problémát sem a földön használt legtöbb nyelv megtanulása sem a zene sem a történelem sem semmi. - Szeretek olyan dolgokat tanulni ami érdekel és általában minden érdekel úgyhogy a szabadidőm nagy részében vagy olvasok vagy bármi más módon gyarapítom a tudásom.Viszont a tanulás mellett imádok zenélni. - nem tagadom imponálni akartam neki és nem mellesleg tetszett hogy okos is az mellett hogy gyönyörű.
- Tényleg? - nézett rám meglepődve - és milyen zene? Játszol valamilyen hangszeren?
- Igen. A kedvencem a zongora, de szeretek gitározni is. - ja és persze a többi hangszeren is tudok játszani, de erről még szintén nem beszélhetek vele másrészt meg nagyon felvágni sem akartam.
- Ú de jó - felragyogott a szeme - mindig szerettem volna megtanulni zongorázni az egyik kedvencem a Clair de Lune. Már ezerszer hallottam és mindig csak ámulok. - az arca átcsapott hirtelen valami mélázó szomorúságba amit nem értettem. - Bárcsak egyszer én is el tudnám játszani!
- Hát akkor majd én megtanítalak - mosolyogtam rá kedvesen - persze csak ha szeretnéd.
- Tényleg? - felragyogott ismét a szeme.Annyira jó érzés volt hogy így láttam őt.Bármit megadnék hogy mindig így lássam az olvadt csokoládé szemeivel.
- Persze bár be kell valljam még soha nem tanítottam senkit de hát valamikor ezt is el kell kezdeni.Nem?De - egy terv kezdett körvonalazódni a fejemben ahogy sétáltunk a folyosón ő kitágult szemekkel nézett rám és láttam az arcán hogy megrettent a lehetséges feltételektől - komoly dolog kérek cserébe..
- Igen és mi lenne az? - húzta el száját.Nem bírtam tovább a grimaszát nézni a mosolyára vágytam.
- Meg kell ígérned valamit. Valamit ami nagyon fontos. - most már kíváncsiság és ha jól láttam némi dac volt a jellemzője. Csípőre tette a kezét és úgy szólalt meg.
- Nahát nahát Mr Cullen mit akar tőlem? - kérdezte mosolyogva.
- Hát ha úgy vesszük akkor nem sokat ha viszont az érem másik oldalát nézzük akkor a legtöbbet jelen körülmények között. - résnyire szűkült a szeme, de a kíváncsiság ott motoszkált benne.
- Ugye tudod hogy kikészít ez a kétértelmű furmányos szöveg. - hirtelen megváltozott az arca. Ellágyult - Kérlek - nézett hatalmas bociszemekkel - nem mondanád el mibe fog kerülni hogy megtaníts zongorázni? - hatalmasat pillogott mikor is leesett hogy színészkedik.Még hogy én vagyok a furmányos.Na jó megadom neki amire vár.Nem lehet ellenállni egy ilyen szempárnak és ilyen bájos arcnak úgy tud kérni hogy Alicet simán kenterbe veri.Remélem hogy bele egyezik mert igaz hogy poénosan próbálom előadni,de komoly dolgot kérek tőle vagy legalábbis komoly lesz el sem hiszi milyen komoly.