20.fejezet

Nagyon-nagyon sajnálom hogy ilyen sokára készült csak el. Egyszerűen nem tudtam hogy merre induljon tovább a történet. Végül így döntöttem :) remélem hogy ez is tetszeni fog. Gondoltam egy kis bonyodalom még belefér.(sátáni kacaj) A kövit már így könnyebben össze tudom hozni és ha tudok gépelni akkor lehet hogy már vasárnap.:) Jó olvasását és legyetek rosssssszak nagyon rossssszak puszi nektek Andi

Edward szemszög :

A kocsiban folyamatosan csak azon járt az agyam, hogy szeret. Igen szeret és a lelkem szárnyalása volt a ennek legkézenfekvőbb ismérve. A testvéreim ott jöttek mögöttem Alicék a motorral Emmették pedig a BMW - vel. Folyamatosan "üvöltötték" a fejembe a szebbnél szebb szavakat miszerint ők tudták hogy ilyen hamar összejövünk és hogy annyira boldogok hogy Bella így letámadott. Emmett persze hozta a formáját és közölte hogy ha Bella nem mászik rám én amilyen puha pöcs vagyok biztos hogy nem csinálok semmit. Természetesen jót röhögtem rajta gondolatban hiszen ő tudja a legjobban hogy ez a jelző egyáltalán nem igaz. Ráhagytam most túlságosan boldog vagyok ahhoz hogy bármi is fölzaklasson. Agyam azon részem mely nem a boldog mámorban úszott azon kezdett el agyalni hogy hogyan is mondjam el szívem hölgyének a teljes igazat. Nem lesz egy egyszerű menet hiszen a mai kor gyermekei már nem hisznek bennünk. Persze elég könnyen szemléltetni tudnám neki hogy mi vagyok de attól félek azzal elijeszteném magamtól így valami finomabb módszerhez kell hogy folyamodjak. Alice biztosan segít hogy a legmegemészthetőbb formát adjam elő. Ahogy ezt csekkoltam már jött is a pukkancs gondolatmenete és már vázolta is hogy hogyan kell előadnom "a Bella mi vámpírok vagyunk" storyt. Szótlanul ültünk a kocsiban ami egyre jobban feszélyezett szeretem hallani a hangját szerelmemnek csak éppen kedves testvéreim elvonták a figyelmem egy csekély részét nem beszélve arról hogy nem tudtam hogyan is hozzam fel a mi lesz a Jacobbal című elég kényes témát. Nem akartam hogy kellemetlenül érezze magát és minden bizonnyal ez nem segítenie neki abban hogy ellazuljon a társaságomban. Így csöndben maradtam és nem feszegettem egyenlőre ezt de tudtam hogy erre előbb utóbb sort kell kerítenünk. Mindenesetre hallani akartam a hangját.
- Mit szólnál ha holnap elmennénk valahová suli után? - kérdeztem tőle.
- Hát nem is tudom. Tudod szeretnék először Jacobbal beszélni. - láttam rajta hogy zavarba jött és pont azzal a témával hozakodott föl amit én most inkább kerültem volna de lehet hogy így egyszerűbb. Arra gondoltam hogy nincs még olyan késő így félre húzódtam az autóval hogy ezt átbeszéljük. Leparkoltam az út szélénél és ránéztem. A szeme olyan csodás színben pompázott így este hogy azt hiszem még jobban beleszerettem ( mármint ha ez lehetséges) ebbe az olvadt csokoládéba.
- Megtudhatom hogy mit mondasz neki vagy ez túl intim és inkább nem osztanád meg velem? – nem tudtam hogy mit akar neki mondani hogy mi lesz hogy mi van akkor ha ez a Jack kér tőle még egy esélyt és akkor engem kirúg és mi van ha mégsem szeret annyira hogy szakítson a barátjával és pont miattam. Nem érdemlek meg én ekkora áldozatot és még nem is tudja róla hogy mi vagyok. Lehet ha megtudná akkor eszében sem lenne hogy szakítson vele hanem engem küldene melegebb ékhajlatra. Éreztem hogy a pánik minden gondolattal egyre jobban elhatalmasodik fölöttem és már nincs megállj. Mire szóra nyitotta a száját már majdnem az őrület határán jártam. Nem kell neki egy kő nem kellhet mindössze az embert látja bennem azért szeret azt hiszi hogy jó vagyok.
- Elmondom neki hogy mi történt ma és ... - nagy levegőt vett tudtam ez nem lehet neki könnyű sőt baromi nehéz. - megmondom hogy beléd szerettem. - lehajtotta a fejét és én nem tudtam hogy mi lenne a helyes mit mondhatnék neki erre. A szívem azt súgta hogy hajoljak oda hozzá és csókolja meg de az eszem egészen mást üvöltött felém. Tudtam hogy előbb el kell mondjak neki mindent ahhoz hogy dönteni tudjon. Nem lehetsz önző Edward gondolkodj néha ne csak a szíved irányítson.
- Bella megharagszanak a szüleid ha előbb hozzánk megyünk? El kell mondanom neked valamit. - őszintén hogy tudja ha engem választ miről mond le.
- Hát nem is tudom nem vagyok az a kimaradozós fajta. Eddig tízkor volt takarodó hétköznap és már fél tíz van vagyis ha gyorsan lezavarjuk akkor beugorhatunk hozzátok.
- Jó oké akkor ez most nem fog összejönni. Kicsit hosszabb téma de akkor kérlek ne beszélj addig a barátoddal - kénytelen voltam grimaszolni ennél a szónál gyűlöltem hogy még nem engem takar ez a szó még nem érdemeltem ki ezt a tisztséget. - előbb én szeretnék mondani neked valamit és ha utána is úgy döntesz hogy kellek neked akkor beszélj csak Jacobbal addig viszont ne. - szinte sajgott a szívem ahogy beszéltem de tudtam hogy ez a helyes. Tudnia kell hogy kit választ ha én leszek a szerencsés és engem tűntet ki azzal hogy a barátnőm lesz. Jó akkor holnap elmondom neki igen ez lesz a legjobb. Így legalább át tudom gondolni hogy mit is mondjak és hogy hogyan legyen. Az viszont biztos hogy nem bírok ki egy egész éjszakát megint nélküle valahogy föl kéne szöknöm a szobájába hogy ne vegyen észre. Ha mondjuk nincs bezárva az ablaka éjjelre akkor kivitelezhető a dolog. Haza viszem és mire letusol már vissza is érek. Aztán addig amíg nem alszik el az erdőből hallgatom hogy mit csinál. Már előre élveztem a lopott pillanatokat mit elcsíphetek. Mondjuk valószínű hogy ő ezt nagyon nagyon nem értékelné de biztos hogy nem tudok otthon ülni és várni a napfelkeltét hogy újra láthassam. Egyszerűen csak hogy ott álljak az ágya mellett és hogy nézhessem szépséges arcát. Ennyi elég. Annyira elmélázta hogy már csak az jutott el a tudatomig hogy mindjárt Forksba leszünk.
- Most jut eszembe előbb minden képen hozzánk kell menjünk. – rám nézett és láttam nagyon el van merülve a gondolataiban. Összehúzta a szemét de már meg is magyaráztam neki az okokat. – Nem biztos hogy a szüleid is úgy értékelik ezt a ruhának használt öltözetet mint én. - látszott rajta hogy zavarba jön a vérözön az arcán még sokkal szebbé tette ami szinte már lehetetlen volt neki mégis sikerült.
- Szóval tetszik a ruhám? - a mosolya beragyogta a már sötét esti napszakot. Eszméletlen hogy egy ilyen reakció mit vált ki belőlem. Biztos voltam abban ha most még dobogna a szívem akkor ebben a percben akadna ki az összes orvosi mérőeszköz az iramtól amit diktált. Tudtam hogy most várja a választ és azt is hogy őszinteséget vár tőlem.
- Őszintén? - kérdeztem biztos ami biztos alapon.
- Tetszeni fog amit mondasz? - kérdezte kacagva.
- Nem biztos. - válaszoltam neki ugyan olyan jó kedvel bár tudtam hogy kényes kérdés egy nőnek megmondani hogy mit vehet föl vagy hogy mit nem.
- Nem baj én most már tudni szeretném és őszintén. - fölvette a komolyság álarcát vagy legalább úgy vélte hogy rettentő komolynak tűnik. Rosszul hitte. Tisztán kivehető volt hogy mulat rajtam.
- Na jó te hergelted a férfit akkor viseld a következményeit. Ha módomban állna soha soha - hangsúlyoztam ki a szót - nem engedném hogy ilyen öltözetbe az utcára menj - már szólásra nyitotta a száját és ahogy le tudtam olvasni az arcáról nem éppen egy dicshimnuszt akart elszavalni így muszáj volt kicsit enyhítenem őt - de mielőtt a női jogaid megsértésével vádolnál ez pusztán elővigyázatosságból lenne szükséges.
- Miféle elővigyázatosságról beszél uram? - most pont az előbbi ellentétjét csinálta próbált könnyednek tűni de látszott hogy igenis idegesítik a szavaim.
- Hát példának okáért ha ma nem velem vagy száz százalék hogy hatszor megerőszakolnak és két tucatszor föl akarnak szedni. Na már most ha ugye jogom lenne beleszólni ilyen dolgokba ez nem engedhetném meg. Arról nem beszélve hogy ha lenne jogom ilyesmibe beleszólni az azt jelentené hogy hozzám tartozol - rámosolyogtam. Istenem bár tudná hogy mennyire vágyom erre. Szerintem el sem tudja képzelni azt az imádatot amit iránta érzek. - és ha ez így lenne akkor nem túl valószínű hogy eljutnál az utcáig ilyen öltözékben. A legvalószínűbb hogy ...- jelentőségteljesen befejeztem a mondatot hogy tudja mire gondolok de úgy tűnik hogy szeretné hogy kimondjam az egyértelműt mert olyan kérdő tekintettel nézett rám hogy szinte láttam a kérdőjeleket a fejében a cinizmusa mögött.
- Nem tudom hogy mire gondolsz - mosolygott föl - de nem hiszem hogy meg akartak volna erőszakolni és a felszedés is csak akkor érvényes ha én is akarom nem? - látszott rajta hogy nagyon elégedett az érveivel. Csakhogy én tudtam hogy milyen hatással volt a moziban is a fiúkra nem beszélve arról hogy például az a szemét Mike Newton is milyen képzelgésekkel van tele. Azt a baj hogy nem látja be hogy ő egy gyenge emberlány és fogalma sincs hogy ennyi veszély leselkedhet rá. Köztük persze én is de én legalább meg is tudom védeni még magamtól vagyishogy a gonosz énemtől is. Hirtelen késztetést éreztem hogy a karjaimba zárjam és nem csak azért mert eluralkodott rajtam a védelmezési ösztön hanem mert földöntúli boldogság jár át ha a karomban tarthatom. Közelebb hajoltam hozzá és mélyen a szemébe nézetem bár nem hiszem hogy az autóvilágítás gyér fényében láthatta hogy mennyire elfeketedett a szemem színe a vágytól.
- Megcsókolhatlak? - kérdeztem de választ nem várva tapadtam az ajkaira és ő késséggel elfogadta a támadásom. Ajkai egyből szétnyíltak tolakodó nyelvem előtt és készségesen válaszolt a csalogatásra. Érzéki táncot járt egymásra tapasztott szánk és én nem bírtam ki hogy ne emeljem magamra. Hátrébb toltam az ülést és egy mozdulattal emeltem az ölembe. Hozzám dörgölte magát amire persze a testem egyből reagált is. Belenyögött a csókunkba ahogy megérezte kézzel fogható vágyam iránta. Tudtam hogy ezt mihamarabb be kell fejezzük mert nem sokáig bírom ki hogy ne érjek hozzá megint hasonló vággyal mit az előbb a pábban. Kicsit eltoltam magamtól és csak puszikkal becézgettem tovább finom ajkait. Gyengéden visszaraktam az anyósülésre. Nem hagyott alább a zihálása és az én lélegzésem is jobban hasonlított egy fuldoklóéhoz aki még pár kortyot kap az éltető oxigénből mint egy hallhatatlanhoz akinek nincs is semmilyen szüksége rá. Hátravetette a fejét az ülés támlájára és csukott szemmel próbálta helyreállítani vére és szíve száguldozását. Pár pillanat múlva mikor már csillapodott annyira a vágyam hogy legalább alapvető reflekszek működésbe jöjjenek elindultam az autóval. Némán gurultunk tovább és hamarosan meg is érkeztünk hozzánk. A többiek már mint itthon voltam és a nappaliban vártak ránk. Alice csak mosolygott és közölte hogy Bella nemsokára elkésik otthonról és nem akar rossz benyomást kelteni a szüleinél hiszen ő kérette el otthonról még ha ezt Esme is intézte ő mégis úgy gondolta hogy azt fogják gondolni Bella szülei hogy többé nem engedik el velünk a lányukat. Egy másodpercre meg is ijedtem hogy esetleg valamilyen látomása volt erről de ő üzente a mi privát csatornánkon hogy ez nem így lesz de tényleg jobb ha időbe hazavisszük. Bella még visszafordult a lépcső aljáról és rám nézett a mosolya újra és újra fölégetett aztán mintha csak egy látomás lett volna eltűnt a fordulóban és innentől kezdve már csak a hallásomra hagyatkozhattam meg persze az Alice fejében lévő gondolatok hallgatózásában. A kevés eset mikor áldottam a tehetségem az most volt. A vámpírhallás is sokban segített hogy elképzeljem a látványt amit Bella átöltözik. A szoknya suhanása a levegőben amit letolta magáról szerelmem szinte kitöltötte a teret. A többi vámpír még lélegezni is elfelejtett ahogy engem nézett.
- Nyugi! Minden oké csak kicsit hallgatóztam. - szóltam rájuk. Azzal Emmettre kacsintottam tudtam hogy ő az egyetlen aki értékeli ezt a humorosnak nem mondható perverzitást. Esme azonnal ott termett mellett.
- Annyira örülök nektek kicsim. Már alig vártam hogy megtaláld őt. - átölelt anyám. Tudtam mindig is tudtam hogy én vagyok a legszerencsésebb hogy hozzájuk tartozhatok hogy a csalásomnak mondhatom őket de hogy ennyire határtalan boldogságot fog érezni miért megtalált azt nem gondoltam volna. Jasper mosolyogva húzódott közelebb hozzánk. Nem nagyon tudott ellenállni a boldogság ezen formájának. Élvezettel dagonyázott benne. Az viszont kevésbé tetszett neki mikor a bárban érzékelte Bella és köztem lévő vágyat. Most ahogy láttam egy pillanatot a fejében ő sem bírta és Alice-el ki is kellett menniük a parkolóba hogy ők is hasonló tevékenységeket műveljenek mint mi. Bella kis idő múlva visszajött a farmerszoknya fehér fölső variációban. Nem mintha ez nem lett volna túl sexis rajta még így sem engedném ki egyedül de azért egy fokkal elviselhetőbb volt ebben munstrálni végig őt mint az előbbi semmit sem takaró kollekcióban.
- Mehetünk? - kérdezte tőlem kedvesen. Én csak bólintottam. De mielőtt elindultunk volna az ajtó felé ő odament Rosaliehoz és arcon puszilta meghökkentett a bizalom amit mi váltottunk ki belőle. Elvileg éreznie kéne egy minimális félelmet amit az ösztönei diktálnak de ő ezzel mint sem törődve simította végig Rose karját és oda súgta neki hogy kösz mindent jó volt a ma este. Aztán választ sem várva lépett oda Esméhez és őt is megpuszilta míg végül Alice volt akit szorosan át is ölelt. - Ezt máskor is megismételhetnénk. Tök jól éreztem magam veletek ma este. - Emmett persze el is kezdett röhögni és lejátszotta az a verziót az agyában ahogyan ők láttak minket a boxban egymásba gabalyodni. Hallottak mindent. Hurrá! Ezt fogom hallgatni tőle legalább egy hónapon keresztül. Meglepődve láttam hogy Rose most mellettem ált.
- Meg ne mert szólalni Emmett Cullen ha jót akarsz magadnak. Vagyis ha ezekre itt igényt tartasz - azzal fölemelte a lábát éppen úgy mint a bárba a bárpulton pont takart minden olyan dolgot a pici szoknya amire nem voltam kíváncsi húgomból de jól érzékelhető volt hogy nem csak a combjaira gondol. Nem mellesleg végighúzta a kezét a mellkasán is csak hogy jobban szemléltesse hogyan is szeretné büntetni bátyámat ha nem szál le Belláról. Emmett egyből kiverte a fejéből az előbbi mi kis tevékenységünket és egyből tervezgetni kezdett hogy hogyan fog térden állva is akár könyörögni Rosalenek hogy megbocsássa az összes bűnét.
- Bady én minden porcikádra igényt tartok mindig minden körülmények között.
- Jófiú! - büszke voltam húgomra. Hogy szemléltesse már meg is bocsátott neki kéjesen megnyalta a felső ajkát és kicsit bele is harapott. Emmett meg felnyögött a vágytól. Mi meg jót röhögtünk hogy két mozdulat és a hatalmas medvéből rögtön egy pöttöm plüssmaci lesz. Tudta Rose hogy mit kell tennie hogy leszerelje őt és ezen mindig jókat mulattunk.
- Igazán megvárnám hogy meddig képes Rose elmenni hogy kikészítse Emmettet de menünk kéne. - és miközben mondta rákacsintott húgomra és tiszteletteljesen bólintott előtte hogy ilyen könnyen leszerelte.
- Ok mennyünk mert a szüleid többé nem engednek el velem ha késünk. - és már ki is nyitottam előtte a bejárati ajtót. Még utoljára visszapillantott és egy hangos sziasztok után már a kocsi felé lépkedett. Az ő autója persze ott állt a házunk előtt megdöbbenve nézte hogy nem az anyós ülés felé indulok. Természetesen én akartam vezetni. Hiszen én viszem haza vagy mi a szösz.
- Ha te most hazaviszel hogyan fogsz eljönni? - látszott rajta hogy aggódik én meg majd belehaltam hogy megcsókolhassam és végre elmondhassam neki hogy sokkal hamarabb hazaérek mint ahogy ő azt sejtené.
- Ne foglalkozz ezzel. Különben is azt terveztem hogy egész éjjel téged nézegetlek hogy hogyan alszol. - igaz és mégis azt hiszi hogy viccelek ez nem túl nemes de legalább nem hazudok.
- Ha-ha nagyon vicces de akkor legalább hívd föl Alicet hogy jöjjön érted. Nem venném a lelkemre ha megfáznál vagy valami bajod esne.
- Nem vagyok én olyan anyám asszony katonája. - azzal már be is ültünk. - Azért kérhetek valamit? - néztem rá könyörgő szemekkel.
- Persze mit szeretnél. - mosolygott rám.
- Először is a legfontosabbat. Egy csókot. - és már rám is vette magát. Gyöngéden ízlelgettem az ajkait miközben ő egyre jobban nyomult előre a számba finom nyelvével. Tudtam hogy nem lesz könnyű véget vetni de el kell indulnunk valamikor ha időben haza akarom vinni. Így gyengéden eltoltam magamtól és még egy utolsó puszit csentem tőle. - Másodszor pedig könyörgök ne tedd be azt a borzalmat mit idefelé hallgattunk. Nem hiszem hogy kibírom még egyszer ezt az utat úgy hogy végig Basshunter üvölti a zenére még véletlenül sem hasonlító borzalmat. - vihogott egyet látszott rajta hogy jó kedve van és mulat rajtam.
- Miért nem szóltál mikor átjöttünk hozzátok délután? Persze hogy nem kell ezt hallgatunk ha nem akarod. - megkönnyebbülten indítottam az autót. Hála az égnek nem ragasztkodott hozzá hogy ezt hallgassuk. Megmentett egy füllentéstől és attól hogy kinyírjam ezt a lemezt.
- Milyen zenét szeretsz? - kérdezte kíváncsian - Merthogy úgy látom hogy Basshunter nem jött be. - még mindig mosolygott.
- Hát ez - böktem a lejátszó irányába - a zenének titulált izé nem nagyon az esetem, de persze ha ragaszkodtál volna hozzá, hogy meghallgassuk akkor kibírtam volna valahogy azt a húsz percet. Így viszont köszönöm, hogy megkímélsz.
- Ez jó terelés,de még nem mondtad hogy mit szeretsz. Van kedvenc együttesed? - hú ez nehezebb lesz mint gondoltam. Együttes? Hát igen most fog kiütközni az első generációs probléma. Inkább meg sem kellett volna említenem Basshuntert mert mi van ha ő a klasszikustól megy a falnak. Akkor soha nem fogunk egymás társaságában zenét hallgatni?
- Hát tudod én nem nagyon szeretem a mai zenéket vagyis nem azt amit az átlag fiatalok. Tudod, hogy zongorázok és lehet, hogy ezért , de jobban kedvelem a klasszikusokat. Ez kiábrándító ugye? - ránéztem és éreztem hogy eltorzul az arcom a kíntól amit mindjárt közölni fog. De soha nem azt csinálja amit várok mindig meghökkent és ez most sem volt másként. Bájosan mosolyodott el.
- Nem egyáltalán nem sőt tetszik hogy megvan a saját stílusod. Nekem is van egyéniségem. Ebben nincs semmi kiábrándító. Én meg megveszek a musicelekért és remélem hogy ezért nem fogsz ferde szemmel nézni rám.
- Nem dehogy. Mi a kedvenc előadásod?
- De ne röhögj ki oké?
- Oké megígérem.
- Na jó két kedvencem van az egyik a Macskák – rám nézett hogy hogyan reagálok, de folytatta - és a Rómeo és Julia francia változata.
- És miért a francia?
- Hát nem is tudom. Annyira könnyed operettet faragtak belőle és olyan ritmusos dallamos az egész nyelvük. Tetszik úgy ahogy van.
- És repertoáron van még valamelyik a két kedvenc közül? - újabb program kúszott az agyamba.
- Hát a Macskákat már csak Európába játsza egy két kisebb ország és az R.J. - t eredetiben is már csak ott játszák Párizsban. Turnéztak itt is de én sajna azt nem láttam így marad a dvd. De nem baj így is tökéletes amikor berakom én is úgy érzem hogy a vén kontinensen vagyok. – most már biztos hogy utána nézek hol játszák a Macskákat és Francia országban is régen jártam. Az őszi szünet tűnik a legmegfelelőbbnek. Remélem van útlevele. De hát addig még van időm kideríteni és Alice is segíteni fog az tuti. A tervezgetésemet az szakította félbe hogy megérkeztünk a házuk elé. Még volt pár perc tízig így nem szállt ki egyből a kocsiból. Kicsit úgy tűnt hogy zavarban van. Valamiféle furcsa feszültség férkőzött közénk.
- Mi a baj? - mintha az előbbi jókedve eltűnt volna és fölváltotta ez a furcsa valami amit nem értettem.
- Semmi, de nem baj ha most búcsú gyanánt nem csókollak meg? - nem értettem hogy miért ne lehetne. Aztán rájöttem. Annyira ki tudtam már zárni mindenkit mikor vele voltam hogy föl sem tűnt , hogy most is ignorálom az összes gondolatot. Csak és kizárólag rá akartam fókuszálni de így nem tűnt föl például hogy az apja az ablakból leskelődik és érdeklődve szemléli, hogy ki is vagyok én, mert a biztos hogy nem Jacob.
- Nem persze, hogy nem baj. Megértem hogy előbb tisztázni szeretnéd a dolgokat a szüleiddel. Én tudok várni kedvesem. Rád pedig akármeddig várnék. Ahogy úgy érzed, hogy megfelel az idő akkor majd bemutatsz nekik. - próbáltam mosolyogni hogy hihető legyen minden szó amit mondtam hiszen nagyjából így is gondoltam.
- Annyira édes vagy. Köszönöm. Tudod ők még nem tudnak mindent és azt szeretném, ha nem kombinálnának.
- Oké. Mondtam hogy megértem és nekem nem kell soha magyarázkodnod. Bella értsd meg hogy hogyan érzek irántad. Szeretlek téged úgy ahogy vagy. - a zavar és a feszültség egy pillanat alatt foszlott szét és átvette a helyét a szikrázás ami valahogy a sajátja volt. Egy pillanat alatt átragadt rám is. Odahajoltam hozzá és direkt úgy hogy az apjának remek rálátása legyen gyengéden arcon csókoltam. Így amíg Bella nem közli vele hogy mi van köztünk még azt is gondolhatja, hogy barátok vagyunk. Heves szívverés és enyhe zihálás közepette kért meg hogy hívjam fel Alicet jöjjön értem. Újra jött a már többször zajló színjáték húgommal. Mindig tudta mit kell mondjon így a soha meg nem történő találkozónk öt perc múlva lenne esedékes a sarkon, hiszen már el is indult. Vagy legalább is Bella így tudta és az ő nyugalma mindennél fontosabb nekem így már ki is szálltam az autójából. Még egy utolsó szerelmes pillantást váltottunk esküszöm felért egy csókkal annyira beszédes szeme van hogy néha nincs is szükség hogy olvassak a gondolataiban. De végül mégis elindultam a sötét utcán éreztem a hátam hogy nézi ahogy távolodok tőle. Az utcát csak egy egy ablakból kiszűrődő fény világosította meg sejtelmességével. Hallottam hogy elindul és nyitódik a ház ajtaja. A kíváncsiság miszerint mit fog mondani róla a szüleinek megint győzőt. Visszarohantam. Még szerencse hogy az erdő segítségével egy emberi szempár sem tud így felfedezni.
- Sziasztok megjöttem. – köszöntötte kedvesem a szüleit.
- Szia kincsem – szólalt meg az apja. A gondolatait elég nehezen értelmeztem olyan volt mintha csak sejtetni engedné hogy miről van szó. Kezdtem érteni hogy miért nem hallom Bellát. Az apját is nehezen értettem. Valami aggodalom féle férkőzött általa belém is. Mindenesetre tovább hallgatóztam. – Billy járt itt ma és hozott neked egy levelet Jacobtól. – elfelejtettem lélegezni. Nem mintha szükségem lenne rá most mégis lefagytam ő ne csak ezt ne. Most fog jönni a halál. Az igazi lelkemet felemésztő pokol nem az ami a testemet elérte több mint kilencven éve.
- Köszi apa és hol van? – kérdezte kedvesem. A hangja megremegett.
- Fölvittem a szobádba. És ki volt az a fiú kint veled? És miért ír neked? Mi van most Bella? Szakítottál Jackkel?
- Figyeljetek holnap reggel mindent elmondok de most nagyon fáradt vagyok fölmegyek letusolok és lefekszek jó?
- Menjél csak drágám – szólalt meg a női hang is aki Bella anyját takarta.
- Jó éjt nektek. – köszönt el szerelmem és már hallottam is ahogy trappol fölfelé az emeletre.
Hallottam ahogy lehuppan valami ágy félére vagy legalábbis a hangokból erre lehetett következtetni. És aztán egy boríték szakadását egy hangos sóhaj követte. Ami viszont megölt az egy könnycsepp puffanása a papíron volt. Bella sír mégpedig azért mert olyat olvas ami erre serkenti. Elárvultam álltam és már csak azt vettem észre hogy a szívem szakadását egy arcomon végig gördülő nedvesség juttatja el a tudatomig. Bella azért sír mert választott és nem engem.